2013. szeptember 19., csütörtök

Burai Ádám sikerei


Mezőtúr Város Önkormányzata az EACEA által az „Európa a Polgárokért” program keretében Testvérvárosok Polgárainak Találkozói pályázatot írt ki Képzőművészet kategóriában. 2013. augusztus 10-én szombaton a városháza Nagytermében 9 órai kezdettel került sor az „Európáról van szó, Rólad van szó” konferencia,amelynek keretében a Testvértelepülések Találkozójára meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése is helyet kapott. Nagy örömünkre tanulónk ismét sikerrel szerepelt, hiszen 1. helyezést ért el.
Nemrégen még arról számoltunk be, hogy Ádám a Veres Kálmán Díj 2013-as győztese lett, májusban pedig a megyei Képzőművészeti Versenyen, Szolnokon 2. helyezést ért el. Finoman fogalmazva az utóbbi időben „jól összejöttek neki az eredmények”
A munka és a jutalmak folytatódnak: Ádám ugyanis a Képkör egyik oszlopos tagja, ahol hetente további két órában alkothat.  A Veres Kálmán Díjon elért siker eredményeképpen pedig Veres Gyula keramikus felajánlásaképpen Ádám hamarosan egy jutalomnapot tölthet el a művész műhelyében, ahol kedvére alkothat. Ádám ugyanis rajzolás és festés mellett a mintázásban is jeleskedik. Az ott elkészített munkáiról fotókat készítünk majd és megosztjuk az érdeklődőkkel…
Mezőtúr, 2013. szeptember 6.
Nagy Ferenc rajztanár, a KÉPKÖR vezetője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése